Köszönjük, ha minket támogatsz adód 1%-ával.
Adószámunk: 18019807-1-13

Akiket motivál, ha segíthetnek: ismét támogat minket a Sonepar és a LEDVANCE

A tavalyi után év után idén újabb 1 000 000 forint támogatást kapott Alapítványunk a LEDVANCE Kft.-től. Idén is egy sikeres értékesítési versenynek köszönhetjük az adományt.

Sales Race 2021

A Sonepar Magyarország Kft. és a LEDVANCE már másodjára választja Alapítványunkat „versenycélnak”. A két cég között megállapodás értelmében a tavalyi évben is értékesítési versenyt hirdettek, azzal motiválva kollégáikat, hogy ha elérik a kitűzött forgalmi célt, munkájuk eredményeként egy jó ügyet támogathatnak. A motiváció ezúttal is hatásos volt, választásuk pedig újra Alapítványunkra esett. Így minden életmentés mögött egy kicsit ők is ott vannak újra, 2022-ben is.

Sajtótájékoztató a Soneparnál

Március 3-án közös sajtótájékoztatót tartottunk a Sonepar Magyarország Kft.-nél, ahol az is kiderült, hogy az idei adományozást többek között az a kiemelten magas, 18%-os fejlődés tette lehetővé, amit a piacon az elmúlt időszakban sikerült elérniük. Az eseményen a sajtó munkatársai mellett egy mentőmotorunkat is vendégül látták, és voltak olyan „soneparos” kollégák, akik a tavalyi év után idén már ismerősként üdvözöltek minket. Jó volt látni, hogy a támogató szándék nemcsak a vezetőségi tagokra, de a kollégák közösségére is jellemző.

2021-ben egész nap szakadt az eső, és néha a hó. Abban az évben CiLi motorunkat vittük magunkkal.
Idén az időjárás is barátságosabb volt – és bemutatkozhatott a dunaharaszti telephelyen a BMW is.

A Covid alatt is segítettek

Az elmúlt időszakban a két cég nemcsak anyagi támogatással állt mellénk: a COVID járvány első felfutásakor speciális légtisztító-készüléket kaptunk tőlük, mely a tartózkodó helyiségekben és a mentőtiszti kocsinkon, valamint a COVID autóban is gondoskodik a levegő vírusmentesítéséről. Ezeket azóta is használjuk, mindössze a szűrőbetétjüket kellett egyszer kicserélni.

Ha Te is támogatnál…

A Sonepar és a LEDVANCE munkatársai már második alkalommal gondoskodnak számunkra egy nyugodtabb, biztosabb évkezdetről. Azonban az év ezen időszakában bárki segíthet az életmentésben – közeledik ugyanis az adó1%-os felajánlások benyújtásának határideje. Köszönjük előre is mindazoknak, akik idén bármilyen formában Alapítványunk mellé állnak. Az 1% felajánlásához az adószámunk szükséges csak, ami a következő: 18019807-1-13.

Köszönjük!