Köszönjük, ha minket támogatsz adód 1%-ával.
Adószámunk: 18019807-1-13

Ellátott egy mentőmotoros – most hogyan tovább?

A mentőmunkára jellemző, hogy a kórházi átadásnál véget ér, és se utánkövetés, se utólagos segítségnyújtás nem követi. A rendszer ezen sajátosságát nem tudjuk megváltoztatni, de a Magyar Mentőmotor Alapítványnál fontosnak érezzük, hogy utólag is segítsünk egy picit betegeinknek vagy hozzátartozóiknak a további teendők megtalálásában és megértésében, és a visszajelzést mi is szívesen fogadjuk Bajtársaink tevékenységéről. Ezt az oldalt ezért hoztuk létre, azoknak, akik épp „túlestek” egy találkozáson egy mentőmotorossal.

Én voltam, akit elláttak…

Ebben az esetben elsősorban gyors felépülést kívánunk! A mentési dokumentáció a kórházi átadást követően jellemzően fél órán belül már felkerül az EESZT-be, így Ön onnan letöltheti. Ellátóját megtalálja a Csapatunk menüpont alatt, ha pedig a járművet ismerné meg jobban, amelyik Önhöz érkezett, a Flotta oldalon keresheti meg.

Az EESZT működését a cikk folytatásában részletesebben is segítünk megérteni, és azt is leírjuk, hogyan üzenhet Bajtársunknak, ha szeretne.

Hozzátartozómat látták el

Ebben az esetben akkor tud a leghatékonyabban tájékozódni, ha előzőleg az EESZT rendszerében hozzátartozója Önnek hozzáférést adott. Hozzáférés birtokában meg tudja nézni a mentési adatlapot és a kórházi dokumentációkat is, amik szinte azonnal megjelennek a rendszerben.

Tudjuk, milyen aggodalmat szül egy ilyen helyzet, ezért írásunk későbbi részében ebben is segítünk.

Ha azonban nem rendelkezik ilyen hozzáféréssel, abban a kórházban tud érdeklődni – általában a sürgősségi osztályon (SBO) -, ahova hozzátartozóját szállították. A kórházak elérhetőségeit alább olvashatja:

Kórházi telefonszámok

Önkéntes motorosaink a nyári szezonban mind a motorokkal, mind a mentőmotoros mentőtiszti kocsival a balatonvilágosi Bázisról indulnak. Ez azt jelenti, hogy tevékenységük után az ellátott betegeket az Országos Mentőszolgálat munkatársai az esetek 99%-ában a siófoki, balatonfüredi, veszprémi vagy székesfehérvári kórházba viszik.

Ezért ezen az oldalon csak ezeknek a kórházaknak az elérhetőségét adjuk meg segítségképpen.

Kérjük, mielőtt telefonálna, mindenképpen készítse elő a beteg TAJ-számát!

Siófoki Kórház-Rendelőintézet

Általános telefonszám: +36 84 501 700
Sürgősségi osztály telefonszáma: +36 84 501 783
Az osztály egyéb elérhetőségei: surgosseg@siokorhaz.hu, weboldal.

Veszprém – Csolnoky Ferenc Kórház

Általános telefonszám: +36 88 556 000
Sürgősségi osztály telefonszáma: +36 88 556 175
Az osztály egyéb elérhetőségei: sbo@vmkorhaz.hu, weboldal.

Székesfehérvár – Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház

Általános telefonszám: +36 22 535 500
Sürgősségi osztály telefonszáma: +36 22 535 500 / 13-91-es mellék
Az osztály egyéb elérhetőségei: info@mail.fmkorhaz.hu, weboldal.

Balatonfüred – Állami Szívkórház (csak ritka, speciális esetekben!)

Általános telefonszám: +36 87 584 584
Weboldal: szivkorhaz.hu

Mentési dokumentáció megkeresése az EESZT-ben

A korábbi papír alapú „esetlap” helyett ma már online történik a mentési dokumentáció rögzítése. Ennek előnye, hogy az EESZT-ből szinte azonnal letölthető mind a beteg számára, mind azoknak, akiknek a beteg előzetesen hozzáférési jogot adott.

Amire szüksége lesz:
1., internet-hozzáférés (nem szükséges számítógép, a mobilos oldal is kitűnően használható)
2., ügyfélkapu belépési adatok – ha még nincs ügyfélkapuja, itt tájékozódhat arról, létre tudja-e hozni online!

Tennivalók:
1., Lépjen be az EESZT felületére az eeszt.gov.hu oldalon keresztül! Itt ügyfélkapus belépésre lesz szükség. A „Lakossági portál” feliratot kell kiválasztania a belépéshez.

2., Kattintson az oldal jobb felső sarkában a Bejelentkezés fülre, és a felugró ablakban adja meg ügyfélkapus bejelentkezési adatait az Ön által használt szokásos módon!

3., Amennyiben a saját dokumentumait szeretné megtekinteni, ezt a lépést hagyja ki! Amennyiben meghatalmazottként jár el hozzátartozója ügyében, a jobb felső (mobilos hozzáférés esetén bal felső) sarokban a saját neve és TAJ azonosító száma alatt kattintson a kis nyílra, majd a Fiókváltás lehetőséget használva válassza ki hozzátartozója fiókját!

4., Az Ellátások menüponton belül válassza ki az Egészségügyi és betegdokumentumok opciót!

5., Görgessen le az oldal aljára, itt ha szükséges, állítsa be a dátumot úgy, hogy a mentés időpontja beleessen a beállított időtartamba. Semmi mást nem szükséges kiválasztania, a többi menüpontot nyugodtan hagyja üresen!

6., Kattintson a keresés gombra! Mobilos felhasználók gyakran csak egy nagy kék gombot találnak itt felirat nélkül, ezt tekintsék „Keresés” gombnak és nyugodtan kattintsanak rá!

7., A kilistázott dokumentumok között megtalálja és letöltheti a kórházi dokumentációkat (amennyiben már készen vannak) és a Mentési lapot.

8., A Mentési lap Átadás blokkjában megtalálja, melyik intézmény fogadta a beteget, így ebből kiindulva tudja, hol érdeklődhet a későbbiekben.

A jövőre nézve: digitális önrendelkezés az EESZT-ben

Ez ugyan a jelen pillanatban keveset segít, de gyakran betegeskedő hozzátartozók esetén hasznos lehet megkérni őket, hogy állítsák be, esetleg segíteni nekik. Így a jövőben a fent leírt egyszerű módon tájékozódhat az ellátásukról.

Ehhez lépjen be a fent leírt módon annak az Ügyfélkapu felhasználónak az adataival, aki a hozzáférési jogot megadja (tehát pl. ha édesanyja betegeskedik, kezdetben az Ő ügyfélkapujával kell belépni).

Itt a fejlécben az Önrendelkezés menüpontot kell kiválasztani, majd a megjelenő oldalon az Új meghatalmazás kiválasztása után a Meghatalmazás a Lakossági Portál funkcióinak eléréséhez opciót használni.

A meghatalmazás rögzítéséhez a meghatalmazott személy neve, születési helye, születési ideje és anyja neve szükséges, abban a formában, ahogy ezek a hivatalos okmányaiban szerepelnek.

Kapcsolatba lépnék a mentőmotorosommal!

Ha a fenti módon letöltötte a Mentési adatlapot, nagy valószínűséggel az Önt ellátó mentőmotoros nevét is tudja, hiszen ez az információ szerepelhet az egységvezetőnél. Azonban mivel a mentőmotorosok jellemzően más egységekkel együtt fejezik be az ellátást, az is lehet, hogy nem őt találja ott meg.

Ebben az esetben honlapunk Csapatunk menüpontja alatt is megnézheti, ki az, aki Önnél járt. Ha még ez sem segít, és valóban egyik önkéntes motorosunk volt az ellátója, a pontos nap megadásával mi be fogjuk tudni azonosítani őt.

Mentőmotorosok a 2022-es őszi képzésen – az egyikük talán épp Önnél járt nemrég…

Ha szeretne üzenni neki, azt alapítványunk központi e-mailcímén keresztül teheti meg. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ezeket az üzeneteket alapítványunk vezetősége is olvassa. A célunk ezzel az, hogy a mentőmotorosok munkáját a lehető legmagasabb szintre tudjuk fejleszteni, ebben pedig rengeteget segít nekünk elsősorban a kedves, elismerő szavakkal, de az esetlegesen előforduló hiányosságok feltárásával is. Természetesen minden üzenetet az adott Bajtárshoz is eljuttatunk – mivel munkájukat a mentőmotorokon fizetés nélkül, önkéntes alapon végzik, ezek a sorok számukra is óriási ösztönző erővel hatnak.

Ha írna a motorosának, kattintson ide:

Hogyan működik a Magyar Mentőmotor Alapítvány?

Ha ezt a cikket olvassa, Önt egy önkéntes formában dolgozó mentőmotoros bajtársunk látta el – akkor is, ha az időjárási körülmények vagy a napszak miatt nem motorral, hanem a mentőmotorosok mentőtiszti kocsijával érkezett Önhöz.

Mentőtiszti kocsink nyáron a Balaton partján dolgozik – vele szintén a mentőmotorosok érkeznek

Bajtársaink az életmentő munkát fizetés és bármilyen anyagi juttatás nélkül, szabadidejükben végzik. Alapítványunk szintén cégek és magánszemélyek támogatásaiból tartja fenn magát, ebből vásároljuk és fejlesztjük a mentőmotorokat és képezzük a mentőmotorosokat.

Fontos, hogy fennmaradjanak a mentőmotorok – hogyan tudok segíteni?

Legfőbb bevételünket az adó1%-os felajánlások adják, ami nagyjából 15 millió forintot jelent évente – egy újonnan felszerelt mentőmotor ennél jóval többe kerül. Ha úgy érzi, mentőmotorosokra és a munkájukra a jövőben is szükség van, Alapítványunkat az alábbi módokon tudja támogatni:

1., A 13600/25-ös telefonszám hívásával: a hívás díja 500 forint, a költségek levonása utáni részt kapja meg Alapítványunk.
2., Utalással a CIB Bank: 10700392-49679304-51100005 bankszámlaszámunkra.
3., Adója 1%-ának felajánlásával, amihez szüksége lesz adószámunkra: 18019807-1-13.

A további támogatási lehetőségekről itt olvashat: egyéb támogatási lehetőségek.

Felajánlását minden motoros életmentő nevében ezúton is hálásan köszönjük!